2012. március 30., péntek

A magyar hiphop

Kis blogunk azért jött létre hogy egy csokorba szedje a hazai underground és mainstream előadókat és együtteseket hogy az embereknek minimális kis fogalmuk is legyen arról kik milyen szerepet is vállaltak kis hazánkban ennek a nyugati zenei kultúrának az elterjedésében.
Kezdjük is el nem is olyan kis utazásunkat a hip-hop hazai világába.
Talán meglepő, de első sorban Fenyő Miklós nevét kell megemlítenünk, ha a magyar hiphop gyökereihez akarunk visszanyúlni. Neki köszönhető, hogy hazánkban megjelent a break. Ugyanis minden a break-korszakkal kezdődött. Egy Németországban tett látogatása alkalmával látta először Fenyő a „furcsán” mozgó fiatalokat. De nem csak ez ragadta magával, hanem az ehhez társuló zenei irányzat is. Olyannyira, hogy itthon stúdióba vonult, hogy egy olyan albumot készítsen (Miki: Jól nézünk MIKI, 1984), melyben felhasználja az új tapasztalatokat. A médiában is terjesztette az új irányzatot. Break-klubokat alapított, versenyeket, melyek során feltűntek olyan csapatok, mint a Turbo Break Company vagy a Harlem Company.
Másodsorban Geszti Pétert kell megemlíteni, mivel az Első Emelet szintén 1984-es lemezére megírta a Dadogós break c. számát.
Pajor Tamás a Neurotic zenekarral készítette el a Brék című számát. Ez az 1987-ben kiadott Budapesti látnok című lemezen volt hallható. Pajor szerint ő nem csinált rapzenét, de valójában a számot a magyar rap egyik alappillérének is tekinthetjük, a nóta szövegéből olyan bandák is idéznek a számaikban, mint pl az Árral szemben.
Az ország számos pontján nagy színvonalas hip-hop tánccal foglalkozó iskolák találhatóak:Jamland, A-Force 1, Urban Dance, X-treme, Fitdance, Magic Dance School, West-Side, Black Time , Starlight Dance, New Generation, No Comment, Dirty Outsiders. Ma már szinte természetes, hogy a tánc mint műfaj főszerepet kapott, hiszen ez az egyik legdivatosabb módja a testmozgásnak.
A zenei életben is mérföldkő volt a rendszerváltás. Sokkal könnyebbé vált hozzájutni a külföldi zenékhez, videoklipekhez.
Ehhez az időszakhoz köthető első hatalmas sikerű banda, a Geszti Péter vezette Rapülők volt. Csavaros rímeikre ma is rengetegen emlékeznek, vagy a " Ganxsta Zolee és a Kartel "-re - ahova később Dopeman is csatlakozott, Lory B kilépését követően. Illetve a nem hivatalosan kiadott Mega Sound System több albuma is ekkoriban terjedt "kazetta másolgatással". Ezek a pécsi srácok a durva/szókimondó szövegeikkel kavarták fel a zenei állóvizet a '90-es évek elején. A magyar hip-hopot azonban az Animal Cannibals vitte nagyobb közönség elé, folyamatos szerepléseivel és tehetségkutató versenyekkel, napjainkig.
Létezik az úgynevezett underground (földalatti) hiphop. Általában kiadatlanok, így leginkább az interneten terjednek. Néhány előadó felsorolása napjainkból: Akkezdet Phiai, Modus,Tezsvíír, Dózis, Györemix, Essemm, Hősök, Bigmek, Sub Bass Monster, Deego, Mil, Funktasztikus, Norba, Bankos, Bobakrome, NKS, Rich-Zed, Fira Heffner, Siska Finuccsi, Tkyd,Animal Cannibals , Busa Pista.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése